4 - Carousel

 Sziasztok!

Fogalmam sincs, hogy olvassa ezt egyáltalán valaki, mindenesetre bocsánatot szeretnék kérni az eltűnésem végett. Nagyon régen volt utoljára fejezet, nagyrészt azért, mert sok minden összegyűlt az életemben, méghozzá elég nagy problémák, amik miatt este rendszeresen nem tudok elaludni, és csak tehetetlenül forgolódok vagy sírok az ágyamban. Remélem van még valaki, aki kíváncsi a blogra és a történetre. Megpróbálok minden tőlem telhetőt, hogy minél aktívabb legyek és minél több részt hozzak a nyár végéig, de nem ígérhetek semmit sem. Remélem, hogy meg tudjátok érteni. xx
M.

4 - Carousel.

 Feel like I'm glued on thight

to this carousel

Másnap reggel iszonyatosan fájt a fejem, és csak remélni tudtam, hogy délutánra elmúlik, ugyanis végre Johnny-val együtt tölthettünk egy kis időt. Fogalmam sem volt, hogy hová fog elvinni, de én csak reménykedtem benne, hogy bemegyünk a városba pizzázni, ugyanis semmit sem imádok jobban, mint enni és beszélgetni. Lehet, hogy ezért álmodtam piknikezésről?

Apropó az álmom.

Nem véletlenül csöppentem be éjjel a káosz közepébe, ugyanis reggel anya mérgesen rángatta a takarómat, hogy keljek már fel. Szerintem ennek köze van ahhoz, hogy hajnalban kirúgta apát, aki attól kezdve nem lakott velünk. Nem tudtam, hogy mit érezzek ezzel a kapcsolatban - szeretem aput, de azt hiszem, hogy sose működhetne már a családunk. Az öcsémet teljesen új dologként érte ez, és bár anyu ködösített, miszerint apával "elváltak" az útjaik, később elmondtam neki az igazságot, mire csak dühösen becsapta a szobája ajtaját. Megkértem, hogy nyissa ki nekem és beszélgessünk, de hallani sem akart róla, és rájöttem, hogy valószínűleg csak egy kis idő kell neki, hogy feldolgozza a dolgokat. Nem voltam benne biztos, hogy szomorú vagyok vagy csalódott, esetleg a kettő egyszerre. Anya délelőtt többet ivott, mint amennyi alkoholt én életemben láttam. Megpróbáltam lebeszélni róla, de csak leintett, és azt mondta, hogy ennek semmi köze sincs a történtekhez.
Tudtam, hogy hazudik.
Senki sem viselkedik ilyen közömbösen, ha a férje megcsalja és magára hagyja két kamasszal. Bármennyire is próbálta elfojtani az érzéseit, szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy belülről össze van törve. Nem mertem közeledni felé, ugyanis fogalmam sem volt a reakciójáról, így inkább nem rizikóztam meg azt, hogy kihozom a sodrából.
Amikor megkérdeztem tőle, hogy kimozdulhatok -e ma este, csak annyit válaszolt, hogy "csinálj, amit akarsz". Ezt én igennek vettem, és bár nagyon szégyelltem magam azért, hogy magára hagyom anyut és az öcsémet, sose tudnám kikorsarazni Johnny-t és lemondani a randit, így délután már készülődni is kezdtem.
A falak iszonyatosan vékonyak voltak nálunk, így készülődés közben tisztán hallottam az öcsém telefonbeszélgetését. Valakivel a fű áráról beszélgetett, és hogy az este mennyit fognak szívni az egyik barátjuknál, Tony-nél. A pontos címet is fél percig ecsetelték.
Hatalmasat sóhajtva raktam vissza az egyik ruhámat a szekrénybe, és amikor meghallottam, hogy az öcsém lerakta a telefont, a szobája felé vettem az irányt. Már éppen kopogni szerettem volna, amikor kinyílt előttem az ajtó. Az öcsém először meglepődött, de arckifejezését azonnal düh váltotta fel. Keresztbefonta a karjait, és felvont szemöldökkel meredt rám.
- Ne menj el füvezni! - figyelmeztettem.
- Ehhez neked semmi közöd sincs - vágta rá azonnal. Megráztam a fejemet.
- Igenis van hozzá közöm! Az öcsém vagy. Nem tesz jót neked. Nem kell azért drogoznod, hogy egy másik világba menj. Még fiatal vagy ehhez - oktattam ki, mire ő hitetlenül csóválta a fejét.
- Ezt pont te mondod nekem? Az egész iskola tudja, hogy Beth Anne-vel minden kedden suli után a bolt mögötti kukáknál szívtok, mégsem pofázik bele senki sem. Hadd éljem akkor én is úgy az életem, ahogyan szeretném.
Félrelökött az ajtóban és dühösen ment tovább a folyosón. Mérgesen ellöktem magam az ajtófélfától és visszamentem a szobámba. Rendben! Akkor csinálja a szíve szerint, majd tanul a hibáiból.
Remélem.


Egészen addig átverésnek gondoltam az egész randit, ameddig Johnny nem jött el értem a megbeszélt időben. Egy sima fekete inget viselt sötétszürke farmerrel, ami miatt kissé nevetségesen éreztem magam az ibolyalila pólómmal összekombinált fehét szoknyámban. Fogalmam sem volt, hogy hová megyünk randizni, így mégis honnan tudhattam volna, hogy mi a tökéletes ruha az alkalomra?
Amint meglátott, Johnny szélesen elmosolyodott, nekem pedig lángba borult az arcom. A tekintetétől mindig bizonytalan lettem, mert egy fiú sem pazarolta rám a látószögét, így nekem ez az egész nagyon új volt még.
- Szia - köszönt illedelmesen, majd a kezembe nyomott egy csokor ibolyát. Talán mégis eltaláltam a tökéletes ruhát, vagy ez csak véletlen? Hm...
- Szia, és köszönöm - kaptam ki a kezéből a csokrot, picit túl gyorsan. Ezt Johnny is észrevette, ugyanis egy pillanatra furán felvonta a szemöldökét, de utána csak elmosolyodott.
- Egy pillanat, csak beviszem ezt - emeltem fel a kezemben lévő virághalmazt, de ez is elég furán vette ki magát. Beviszem ezt helyett jobb lett volna egy vázába rakom a virágokat válasz, de sajnos improvizálásban szörnyű vagyok, így rávágtam azt, ami először az eszembe jutott. Amikor végre újra kiértem, Johnny megfogta a kezem, és együtt kezdtünk el sétálni a város központja felé. Az út alatt a legnagyobb meglepődöttségemre nem volt kínos csend, ugyanis Johnny nem tűnt annyira visszahúzódottnak. Azonnal feldobott valami olyan témát, amiben mindketten jártasok voltunk, ez pedig a zene. Ő hétéves kora óta tanul zongorázni, én pedig négy évig gitároztam, de mivel eléggé rosszul ment, így abbahagytam, azonban megtartottam az amatőr szintem, így még mindig tudok rajta valamennyire játszani. Erről a két hangszerről diskuráltunk, és teljesen belemélyedtem a témába, hiszen hihetetlennek tűnt nekem, hogy azzal a Johnny-val beszélek, aki tetszik nekem. Akkor eszméltem csak fel, amikor ő megállt, és mosolyogva nézett rám, a reakciómat lesve.
Egy hatalmas karnevál állt előttünk, tele többszáz emberrel.
Egyáltalán nem ilyen randira számítottam, és azt is elfelejtettem megemlíteni a rövid beszélgetésünk alatt, hogy utálom a bohócokat, és a tippelésem szerint minimum kilencven bohóc tartózkodott ott jelenleg. A pánikrohamomat elnyomva egy mosolyt erőltettem az arcomra, és engedtem, hogy Johnny maga után húzzon. Az igazi bohócok ugye nem olyanok, mint az Az-ban?
- Megpróbáltam valami egyedi randihelyszínt választani, ugyanis szerintem a mozi és pizza túl elcsépelt, így a karnevál tökéletesnek tűnt - magyarázta Johnny.
- Értem. Tetszik az ötlet - próbáltam meg minél őszintébben hangzani. Az ötlet tetszett is, de a városban annyi hely közül miért pont a karnevál lett a nyerő? Hatalmas levegőmennyiséget szívtam be a szervezetmbe, és megpróbáltam uralkodni a pánikrohamomon, amiből a drága randitársam semmit sem vett észre.
- Vegyünk vattacukrot - mondtam az első dolgot, ami az eszembe jutott, Johnny pedig vállat vonva kezdett el vattacukorárust keresni. Lehet, hogy észrevette az idegenkedésem, de lehet, hogy nem is, mindenesetre felajánlotta, hogy üljek fel a körhintára, ő pedig közben hoz nekem vattacukrot. Tiltakozni szerettem volna, ugyanis fenébe azzal az édességgel, nem éri meg érte keresztbeszúrni a randinkat, de Johnny kissé követelő hangneme miatt inkább engedelmesen felültem egy szimpatikus fehér lóra, és kényelmetlenül vártam, hogy visszaérjen. Megígérte, hogy maximum öt perc múlva már hozza is a vattacukrot.


Nagyjából húsz percet töltöttem el egyedül a rohadt körhintán, de addig már annyira forogni kezdett velem a világ, hogy muszáj volt megállnom és ott hagynom az egészet. Johnny-nak se hírét, se hamvát nem láttam, ezért mérgesen ballagtam egyedül a karneválon keresztül. Itt hagyott! Átvert! Hogyan is hihettem el, hogy igazi randiról van szó? Vajon minden héten másik lányt ver így át? Vagy én vagyok az első?
Bosszúsan lépkedtem, majd a görbe tükör előtt megállva csekkoltam, hogy vajon kiszökött -e már egy könnycsepp a szememből, de a sminkemet rendben láttam, így azzal szórakoztattam magamat és vontam el a figyelmemet, hogy hülye arcokat vágtam, amik a tükör miatt még idiótábban néztek ki.
- Egy lány egyedül egy karnevál kellős közepén - állapította meg egy ismeretlen hang. - Vajon mit vétettél a fiúd ellen, hogy faképnél hagyott?
Jobbra néztem, és egy vigyorgó arccal találtam szembe magam. Fogalmam sem volt, hogy ki ez a fiú, így durcásan elfordultam, mit sem törődve azzal, amit mond.
- Hogy egál legyen az egész, az én barátnőm is kidobott ma engem - folytatta. - Ezért véletlenül nálam maradt a vattacukor, amit bocsánatkérésként vettem neki.
Érdeklődve fordultam újra a fiú felé, ugyanis nagyon kíváncsi lettem, hogy hová fog kilyukadni.
- Tessék - nyomta a kezembe a vattacukrot.
Kínosan elröhögtem magam.
- Utálom a vattacukrot - suttogtam, ugyanis nagyjából ez az édesség miatt veszítettem el Johnny-t.
- Hát még ez sem jött össze! - rázta meg a fejét a fiú, de mielőtt visszavette volna a vattacukrot, gyorsan elkaptam a kezem. Túlságosan is szeretem az édességet.
- Köszönöm - mosolyogtam meggyőzően, és máris leszakítottam egy rózsaszín darabkát.
- A nevem Tony - mutatkozott be.
Már éppen megmondtam volna neki a nevem, amikor az agyam újra működni kezdett a nagy körhintázás után, és egy kis logikával leszűrtem az egész helyzetet. Ez a fiú az öcsém osztálytársa!
- Te vagy a füves srác? - csúszott ki a szájamon. Egy ilyen kis városban, mint ahol mi lakunk, eléggé nagy az esélye annak, hogy akiről az öcsém beszélgetett és a mellettem álló fiú egy és ugyanaz.
- Ne ennyire hangosan! - csitított le Tony, majd bizalmasra vette a figurát. - Figyelj, már nem üzletelek...
- Nem érdekel a füved! - keltem ki magamból hisztérikusan. - Én vagyok az! Cry baby! - magyaráztam neki, mire kitágult szemekkel fogta fel a szavaim jelentését.
- Baszdmeg - vakarta meg a fejét töprengve, amikor felismert. Kissé kníos lett a tény, hogy velem akart kavarni.
- Hol van az öcsém?! - kérdeztem idegesen. - Tudom, hogy nálad füveztetek!
- Figyelj... - próbált meg lenyugtatni, de a világ legmérgesebb arcát vágtam neki, így azonnal beszélni kezdett.
- Oké, az az igazság, hogy fogalmam sincs. Szívtunk egy kicsit, ő pedig totál elszállt, így muszáj volt idefelé jövet kitennünk a kocsiból. A Mary Roudnál lehet valahol - mondta Tony, mire azonnal félrelöktem és rohanni kezdtem az öcsém keresésére.


Húsz perc gyaloglás után végre odaértem a Mary Roudhoz, és hisztérikusam kezdtem el szólítani az öcsémet. Nagyjából soha, senki sem merészkedik ide a városi legendák miatt. Egy csomó történet szerint ez az út el van átkozva, azonban nekem abban a pillanatban az öcsém volt a legfontosabb. Sírva kiáltoztam, hátha meghallja, ha a közelben van, de nem hallottam választ, ezért tehetetlenül roskadtam le a földre, és egy újabb pánikroham vette kezdetét. Elszorult a torkomban a levegő, és elment a hangom. Az egész testem reszketni kezdett, ami arra kényszerített, hogy lefeküdjek a jéghideg földre. A fejemet fogva sírtam, ameddig nem éreztem meleg kezek érintését. Erőtlenül felnéztem, és koromsötétben is felismertem az öcsém arcának a körvonalait. Erőre kapva felültem és sírva öleltem át az út közepén. Legnagyobb meglepetésemre visszaölelt. Néhány percig ültünk ott átölelkezve, és csak a hold fénye világított meg minket. Úgy gondoltam, hogy ez beletartozik az életem legmeghatóbb családi élményei közé.
- Gyere - húzott fel gyengén a földről. - Induljunk haza.